Tájékoztatás az óvodai felvétel rendjéről a 2021/2022-es nevelési évre!

Készült: 2021. március 20. szombat

Tájékoztatás az óvodai felvétel rendjéről a 2021/2022-es nevelési évre vonatkozóan:

 

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt az emberi erőforrások miniszterének határozata alapján a 2021/2022-es óvodai nevelési évre történő beiratkozás az előző évektől eltérően más időpontban és eljárásrendben – a személyes kontaktus elkerülése végett – elsősorban elektronikusan (e-mailen) vagy telefonon történik 2021. április 20-23. között.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 8. §. (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdő napjától (2021. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésben vesz részt.

Azok a gyermekek, akik 2021. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, a következő jogszabály alapján vehetők fel az óvodába:

A Nkt. 8. § (1) bekezdése értelmében: „…Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.”

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt az emberi erőforrások minisztere határozata alapján a 2021/2022-es óvodai nevelési évre történő beiratkozás az előző évektől eltérően más időpontban és eljárásrendben – a személyes kontaktus elkerülése végett – elsősorban elektronikusan (e-mailen) vagy telefonon történik. Ehhez az érintett szülők megértése és együttműködése szükséges.

                                                A BEIRATKOZÁS IDŐPONTJA: 2021. ÁPRILIS 20-23.

A "2021. Óvodai felvételi kérelem" letölthető dokumentuma, a Dokumentumaink menüpont alatt megtalálható!

A veszélyhelyzetre való tekintettel az emberi erőforrások minisztere a 19/2021. (III. 10.) határozatával a következőként rendelkezik:

  1. Az óvoda és az általános iskola – a járványügyi szempontok figyelembevételével – beosztást készít a 2021/2022. nevelési évre történő beiratkozás időpontjára vonatkozóan.
  2. Óvodába elektronikus úton is be lehet iratkozni a 2021/2022. nevelési évre. Ebben az esetben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására az első óvodai nevelési napon, illetve a tanítási év első napján kerül sor.

Azok a szülők, akik gyermeküket lakcím szerint körzetes óvodába szeretnék beíratni, juttassák el az óvodába online vagy személyesen a kitöltött dokumentumokat, és csatolják a jelentkezéshez szükséges felsorolt iratok másolatát. (Bérlemény esetén a bérleti szerződés másolata is szükséges.)

Az óvodai körzetek módosultak! A lakcím szerinti székhelyóvodákba kell leadni a jelentkezést. A szülőknek lehetőségük van arra, hogy az óvodai jelentkezési lapra ráírják, hogy esetlegesen melyik tagóvodát szeretnék választani, amit az óvodavezető figyelembe vesz a felvételkor.

A módosult körzetek itt találhatóak: https://obuda.hu/ovoda-kereso/

Azoknak a szülőknek, akik gyermeküket nem a lakcím szerint körzetes óvodába szeretnék beíratni, a jelentkezés módja a következő: 2021. április 20. és 23. között a választott óvodába eljuttatják online vagy személyesen a kitöltött dokumentumokat, és csatolják a jelentkezéshez szükséges felsorolt iratok másolatát. (Bérlemény esetén a bérleti szerződés másolata is szükséges.)

A gyermek felvételéről az óvoda vezetője 2021. május 7-ig dönt, amennyiben rendelkezik még szabad férőhellyel úgy, hogy minden körzetes gyermek előjegyzésre került. Értesíti a szülőt és a kötelező felvételi lehetőséget biztosító óvoda vezetőjét (körzetes óvoda) a gyermek felvételéről.

A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda (Óbudai Százszorszép Óvoda) esetében szintén 2021. április 20. és 23. között kell eljuttatni online a kitöltött dokumentumokat és a jelentkezéshez szükséges felsorolt iratok másolatát.

A felvételről az óvodavezető 2021. május 7-ig dönt, értesíti a szülőt és a kötelező felvételi lehetőséget biztosító óvoda vezetőjét (körzetes óvoda).

A szükséges nyomtatványok innen tölthetők le:

Másolatban a következő iratokat kell csatolni:

  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat, születési anyakönyvi kivonatot vagy személyi igazolványt, lakcímet igazoló hatósági igazolványt.
  • továbbá a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,
  • a nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén.
  • A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet.

Online jelentkezés

Kérjük, amennyiben lehet, ezt a módot részesítsék előnyben!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat fenntartásában működő óvodák és elérhetőségeik:

Kérjük, ide juttassák el a fent nevezett dokumentumokat!

Óvoda neve Óvoda e-mail címe Telefon
Óbudai Almáskert Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 250-0657
Ágoston Művészeti Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 388-7776
Cseresznyevirág Művészeti Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 243-2948
Óbudai Hétpettyes Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 368-2236
Óbudai Gyermekvilág Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 242-6911
Gyermeksziget Montessori Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 243-8427
Óbudai Mesevilág Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 243-1508
Óbudai Meseerdő Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 368-8026
Pitypang Művészeti Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 388-7353
Óbudai Százszorszép Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 368-4240
Óbudai Vackor Óvoda Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06 1 388-6753

Személyes ügyintézés

A fenti elérhetőségek egyikén egyeztessenek időpontot a személyes ügyintézésre!

A rendkívüli helyzetre való tekintettel kérjük az óvodai előjegyzésre érkező szülőket, hogy legyenek szívesek betartani az alábbiakat:

  • a gyermek felvételével kapcsolatos óvodai adminisztrációt kérjük, hogy a megfelelő higiéniás feltételek betartása mellett az egyik szülő, vagy gondviselő végezze el
  • az épületben egyszerre egy szülő tartózkodhat a kijelölt helyen
  • a dolgozók védelmében kötelező használni a kihelyezett kézfertőtlenítőt
  • a szülő és az óvoda alkalmazottja közvetlenül nem érintkezhet egymással, legalább 1 méter távolságot kell tartania
  • a felvételhez kapcsolódó dokumentációt legyenek szívesek előkészíteni
  • vigyenek saját tollat az adminisztrációhoz
  • jelen helyzetben nincs lehetőség gyermekkel érkezni az óvodai előjegyzésre
  • az óvodai foglalkozás alóli felmentési kérelmüket Budapest Főváros Kormányhivatalához tudják benyújtani 2021. május 25-ig a következő címre: III. Kerületi Hivatala Hatósági Főosztály, 1033 Budapest, Harrer Pál u. 9-11., tel: +36-1  896-3543

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer területén két óvoda található, ahol német nemzetiségi nyelvű csoportot is indítanak:

  • Óbudai Mesevilág Óvoda (1039 Bp., Bárczi Géza u. 1.)
  • Ágoston Művészeti Óvoda Kastély Tagóvoda (1037 Bp., Bécsi út 236.)

 Óvodáztatással kapcsolatban további tájékoztatást kérhetnek a kerületi óvodai referenstől: Halasi Erika, tel: +36-1 437-8995

 https://obuda.hu/blog/hirek/tajekoztatas-az-ovodai-felvetel-rendjerol-a-2021-2022-es-nevelesi-evre-vonatkozoan/?fbclid=IwAR3K0YXlsVn5EEcVJALBg1XZSVlJ3yDSmH1rXhGslzALm4AJ18msVWJRysk