Az óvodaérettségről

   

 

A legtöbb gyermek három éves korában kerül az első családon kívüli közösségbe, az óvodába. A gyermekek fejlődését összefüggéseiben vizsgálva, azonban egy fontos megállapítást kell tennünk. A gyermek fejlettségi kora nem azonos az életkorával. Mit is takarhat ez számunkra? Attól függetlenül, hogy a gyermek betölti a harmadik életévét, még nem jelenti azt, hogy az óvodára készen áll, hogy óvodaérett lenne. Nem az az elsődleges az óvodaérettség meghatározása szempontjából, hogy hány mondókát tud a gyermek, vagy képes-e elszámolni tízig. Ami az óvodába lépéshez nélkülözhetetlen, hogy a gyermek megérett a szüleitől, az édesanyától való elválásra és képes bizonyos fokú önállóságra. A fejlődést több vonalról közelíthetjük meg és minden területről elvárunk egy bizonyos szintet, amit egy gyermeknek el kell sajátítania ahhoz, hogy az óvodában megfelelően tudjon alkalmazkodni. A fejlődési vonalon való előrehaladást az adaptáció határozza meg a biológiai érés mellett. A konkrét életkor meghatározása helyett a fejlődési vonalak szempontrendszere határozza meg az óvodaérettséget.

A következőkben végig vesszük a különböző fejlődési területeket és azokat a szinteket, amiket elvárhatunk egy óvodaérett gyermektől:

 

1. Érzelmi önállóság

Ez a fejlődési terület a kötődés kialakulását, megalapozását és a későbbiekben való átalakulását foglalja magába. A kötődés alapja az anya és gyermek között kialakuló biológiai egység. Ha ez a kapcsolat olyan alapokon nyugszik, ami biztonságot nyújt mind az édesanyának, mind pedig a gyermeknek, akkor képesek lesznek hosszabb ideig is elszakadni egymástól, anélkül, hogy az elválás szorongást váltana ki belőlük.

 

                                    

 

Az elválásból adódó szorongást nevezzük szeparációs szorongásnak. Egy óvodaérett gyermek könnyen tud alkalmazkodni egy új közösségben, anélkül, hogy a szorongás tüneteit mutatná. Vagyis képes hosszabb ideig távol lenni az édesanyjától. Kezdeményez, érdeklődő a külvilág felé. Nem szükséges már számára, hogy folyamatos fizikai kontaktust létesítsen az édesanyával. Ha hiányzik neki, akkor az emlékeiből felidéz egy képet az édesanyjáról, ami megnyugtatja. Ebben az esetben az édesanyát „emlékezetben tartja” a korábbi „kézben tartás” helyett, amikor még szükséges volt az anyát fizikailag is látni, érezni ahhoz, hogy megnyugodjon. Az édesapákra ez természetesen ugyanúgy vonatkozik, hiszen ők is fontos személyek a gyermekek életében. Ha a gyermek biztonságosan kötődik a szüleihez, akkor biztonságban fogja érzi magát az óvodában, hiszen tudja, érte fognak jönni és az elválás nem végleges.

 

2. Beszéd, kommunikáció

Az érzelmi önállósághoz szorosan kapcsolódik a kommunikációs képesség is, hiszen fontos, hogy a gyermek meg tudja értetni magát másokkal, és képes legyen szükségleteit, igényeit kifelé kommunikálni.

 

                                                                 

 

A sok közös beszélgetéssel segíthetjük ezt a készségüket és gyarapíthatjuk szókincsüket. A „mi volt ma az oviban?” kérdés nem elég. Kérdezzük meg mit játszott és kivel, az óvónénivel mit csináltak, miről beszélgettek, mit ettek reggelire, ebédre, milyen mesét hallgattak, hogy érezte magát, mi

tetszett a legjobban. Segítsünk nekik, mutassunk mintát, példát arra, hogyan fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket.

 

3. Racionális evés

Egy óvodáskorú gyermeknél a korábbi mennyiségi evés helyett megjelenik a minőségi evés, és a „szépen evés” iránti vágy. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy otthon ne válna egyszer kétszer csatatérré az ebédlőasztal.

 

                                          

 

Ebben a korban megjelenik a gyermekeknél az az igény, hogy önállóan egyenek, úgy ahogy a szüleik is, szeretnék őket utánozni, hogy ők is olyan szépen egyenek, mint anya és apa. Amiben segíteni tudjuk őket, hogy nem etetjük őket, mert az a spontán érésüket veti vissza. Egy óvodaérett gyermek képes önállóan, kanállal és villával enni, önállóan a pohárból inni.

 

4. Szobatisztaság

Egy óvodaérett gyermektől szintén elvárható, hogy szobatiszta legyen, mind napközben, mind pedig éjjel. Kialakult vizelet és székletkontroll jellemzi. Szükség esetén képes jelezni a felnőtt felé a szükségletét, önállóan el tud menni a mosdóba és az öltözködést is képes egyedül megoldani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha egyszer-egyszer előfordul a nagy játék közben, az probléma lenne. A hangsúly a rendszerességen van. Ha rendszeresen fordulnak elő ilyen balesetek, akkor feltételezhetjük, hogy a szobatisztaság még nem alakult ki.

 

                                                                                    

 

 

5. Önállóság

Már több területet is megemlítettem, ahol az önállóság nélkülözhetetlen. Ezt a képességüket szintén megfigyelhetjük például az öltözködésben. Lényeges megjegyezni, hogy sokkal fontosabb, hogy a gyermek megpróbál magától felöltözni, minthogy tényleg jól is sikerül-e felvenni az adott ruhadarabot. A sok gyakorlás nélkülözhetetlen.

 

                                                                                         

 

Hagyjuk a gyermeket próbálkozni, és ne mi öltöztessük őket, ha elakad, képes legyen segítséget kérni. Mutassuk meg neki, hogyan kell egy-egy ruhadarabot felvenni, ahelyett, hogy ráadnánk. Engedjük, hagy csinálja, még ha több időbe is telik, később megéri. A szülő feladata, hogy a gyermek képességeit elősegítse kibontakoztatni. Ne hátráltassuk a gyermek törekvéseit, hogy fejlődjön.

 

6. Társkapcsolatok

Egy óvodaérett gyermek igényli más kortársának a társaságát. Ez megkövetel bizonyos fokú szabálytudatot, vagyis, hogyha rövid ideig is, de képes legyen mással együtt játszani, és nem csak egymás mellett játszani. Kortársaival kapcsolatot tud kialakítani, elfogadja mások létezését, más gyermekekben segítőtársakat lát, még ha kezdetben csak alárendelt társakat is lát bennük (például építőjátékokban vagy a rombolásban).

 

                                    

 

Ebben az időben a kapcsolat időtartamát a játék vagy a feladat jellegéből adódva, annak hossza határozza meg. Kicsivel később, de szintén az óvodába kerülés feltétele, amikor más gyermeket egyenrangúaknak tekint saját magával.

 

Szülőknek…

Gyakran a szülők nem tudatos félelmeiket kommunikálják a gyermek felé, amit könnyedén észre is vesz és erre a bizonytalanságra reagálva nem akar már ő sem óvodába menni. Mindez pedig visszaigazolja az anya aggodalmait, ami egy körfolyamatot alakít ki, amiből nehéz kitörni. Fontos szempont, hogy a szülők is képesek legyenek elengedni gyermeküket. Mindig érdemes végiggondolni a hosszú búcsúzás kinek segít? A gyermeknek vagy a szülőknek? Az anya-gyermek kapcsolat erős kölcsönhatáson alapul, ha valamelyik fél bizonytalanságot él át az elválás folyamatában, az hatással lesz a másik viselkedésére is. Ha anya és apa is készen áll az ovira, a gyermek is sokkal könnyebben át tudja élni az elválást. Keressenek a szülők még több információt, ismerjék meg még jobban az óvodát, alakítsanak ki egy bizalmi kapcsolatot az óvónőkkel, és így hirtelen a gyermek is szívesen jár majd óvodába.

 

Írta: Bendik Réka, óvodapszichológus